3gpking

Hírek, rendezvények

EDDIGI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

Az Országos Horvát Önkormányzat által megrendezett turnék:

2008-ban Zala és Győr-Moson-Sopron megye között sikerült megvalósítani két kulturális turnét nagy sikerrel,

2009-ben Baranya megye (Kökény) és Bács-Kiskun megye (Gara) között.

2010-ben Barcsi „Podravina” és Gradistye -Kőszeg között,

2011-ben Bunyevác-horvátok (Gara) és a Mura menti vagy zalai horvátok (Tótszentmárton)

2012-ben a Mohácsi Nemzetiségi Néptáncegyüttes - Dráva menti horvátok (Barcs) között

2013-ban Mura menti vagy zalai horvátok (Tótszentmárton) és Baranya megyei (sokác horvátok) Tanac Táncegyüttes között.

2014-ben a Baranya megyei horvátok (Kökény) és a Dráva menti horvátok (Barcs)között

A GARÁN megrendezésre kerülő ORSZÁGOS KULTURÁLIS TURNÉ lehetőséget biztosított az UNDI „VESELI GRADIŠĆANCI“ Kulturális Egyesület bemutatkozására a Gradišćei horvát táncok- és énekeken keresztül. A Garán élő Bunyevác horvátok táncai, énekei, népviselete valójában igen különböző és eltérő a Gradistyeiekétől.

Hét éve ápoljuk és őrizzük hagyományainkat kulturális turnék formájában. Ebben az évben nyolcadik alkalommal lett megrendezve. Szükségesnek tartjuk, hogy a fiatal generáció elsajátítsa táncainkat, énekeinket valamint megismerjék és megtanulják népcsoportjain közötti különbséget (népviselet, nyelvjárás, tánc).

A TURNÉ CÉLJA, EREDMÉNYE

Az Országos Kulturális Turné célja a Magyarországon élő földrajzilag távol eső horvát népcsoportok összetartozásának erősítése volt. A Turnék során a fiatal generáció is megismeri, valamint a táncház folyamán sajátítja el más régióban élő horvátjainknak a táncait, énekeit. A két népcsoport közötti különbség bemutatása -népviselet, nyelvjárás, tánc.

PROGRAM

Vendégek fogadása 12.00 óra, Főpróba 18.30 Köszöntők, 18.45 Kulturális Találkozó, az Undról érkező „VESELI GRADIŠĆANCI“ Kulturális Egyesület fellépése 20.00 órakor Táncház -Koloszár István koreográfus vezetetésével gradišćei táncok tanulása

Az anyanyelv használata 100%

Kapcsolódó anyagok

Meghívó

Sajtóközlemény

HRVATSKI GLASNIK

Hrvatska državna samouprava u Ugarskoj je prošli vikend organizirala prvu hrvatsku biciklijadu. Takozvani „Cro-tour 2015“ je u tri dani i tri biciklistički etapa peljao kroz gradišćanskohrvatska sela zapadne Ugarske od Hrvatske Kemlje do Petrovoga Sela.

Na putu, ki je peljao i kroz Austriju, su sudioniki u svakom selu postali i pogledali znamenitosti okolice. O cilju i nastanku prve hrvatske biciklijade veli predsjednik Hrvatske državne samouprave u Ugarskoj, Ivan Gugan, da im je bilo važno, da kotrigi narodne grupe imaju mogućnost za sastanak. Hrvati u Ugarskoj da živu rasšicano po cijeloj državi, tako da imaju jur zbog geografskih uzrokov samo rijetkokrat mogućnost da prebavu skupa neko vrime.

Kapcsolat


Országos Horvát Önkormányzat
1089 Budapest, Bíró Lajos utca 24.
Telefon: +36-1/ 303-6093; +36-1/ 303-6094;
+36-1/ 219-0827
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kiemelt partnereink

HRVATSKI GLASNIK

MHTI

 RADIO CROATICA

 HMI

A LAP TETEJÉRE