3gpking

melléklet a 150/2022.(VIII.6.) Országos Horvát Önkormányzat Közgyűlési határozatához

A Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtásának, a pedagógiai-szakmai munka eredményességének 2021/2022. tanévre vonatkozó értékelése

Az Országos Horvát Önkormányzat Oktatási és Nevelési Bizottsága az igazgató által benyújtott éves beszámolót áttekintette és az alábbi véleményt fogalmazta meg:

A Beszámoló részletesen kitér minden intézményegység – óvoda, általános iskola, gimnázium és diákotthon - szakmai munkájának értékelésére. Megjegyzésre érdemes, hogy a diákotthon esetében kevesebb információ áll rendelkezésre, a kollégiumi nevelőmunkáról, programokról, holott köztudott, hogy ebben az intézményegységben is helyet kaptak a különböző közösségformáló horvát nyelvi tevékenységek, kulturális és sportprogramok.

A logikusan és áttekinthetően szerkesztett dokumentum részletesen szól az intézmény működésének általános feltételeiről, a járvány után kialakult helyzetről és intézkedésekről. Kiemeli, hogy a 2021/22. tanév korlátozásoktól mentesen indult, ám a pandémia okozta károk helyrehozása vált a nevelő-oktató munka fő célkitűzésévé, feladatává. Pl.: visszazökkenés a napi rutinba, tudás béli hiányosságok kiküszöbölése, az ukrajnai háború miatt menekült státuszt kapott diákok elhelyezése, ellátása stb.

Ezek során nagy figyelmet szenteltek a korábbi években kialakított egységes követelményrendszer szinten tartására, eredményességére, ami sikeresnek is mondható. A pedagógiai-szakmai munkát és az intézmény arculatát erősítik azok a bázisintézményi programok is, melyek a nemzetiségi kultúra elsajátítását, a hagyományok átörökítését helyezik középpontba.

A személyi feltételek fejezetnél részletesen kitér a tanulói létszámok és óvodai csoportok alakulására. Örvendetes, hogy lemorzsolódás ezen a téren nem tapasztalható.

Külön részletezi a tantestület összetételét, melyből kitűnik, hogy a szakmai ellátottság összecseng az intézmény Pedagógiai Programjában lefektetett alapelvekkel.  Az iskolavezetőség gondoskodik a nyugdíjba vonult pedagógusok és az intézményt elhagyó fiatalabb kollégák munkakörének álláshirdetéssel  történő betöltéséről.

A beszámolóban külön fejezetet kap a pedagógusok sokrétű szakmai továbbképzéseken való részvétele, ami nélkülözhetetlen a nevelő-oktató munka ellátása során. Az intézmény nagyságára tekintettel továbbra is kihívást jelent a teljesen arányos munkaterhelés kialakítása, mely mögött több különböző ok húzódik meg: végzettség, tantárgyak heti óraszáma, pedagógiai foglalkozások, feladatok jellege, tanulói létszámok csoportonként stb. A munkaterv kialakításánál erre fokozott hangsúlyt kell fektetni, a kiégés és az alulmotiváltság kezelése, elkerülése érdekében.

Jó gyakorlatnak bizonyult, hogy a tanév végén külön elismerésben részesültek azok a kollégák, akik a megjelölt területeken (módszertani innováció, nemzetiségi hagyományápolás, a kollektíva erősítése) kiemelkedő munkát végeztek, s ezzel motiválták a nevelőtestület többi tagját is.

Mivel felmerült, egy önálló státuszú (esetleg félstátuszú) iskolai pszichológus foglalkoztatásának szükségszerűsége, a fenntartó feladata  kell, hogy legyen, ennek a rendezése. Az Oktatási és Nevelési Bizottság támogatja az ilyen irányú szakember alkalmazását.

A tárgyi, infrastrukturális résznél a Beszámoló külön kiemeli, hogy a 2021 szeptemberében átadott felújított iskolaépület jelentősen csökkentette a tanteremi zsúfoltságot. Az intézmény felszereltség jónak mondható, de a fenntartó feladata a továbbiakban is gondoskodni a szakmai munkát segítő eszközök beszerzéséről. Örvendetes, hogy a szülők is segítik ezt a folyamatot, például a könyvtári állomány bővítése során. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a tornaterem jelenlegi állapotát, gondoskodni kell annak rendbetételéről!

A Beszámoló részletes statisztikai adatokkal értékeli a nevelő-oktató munka eredményességét az általános iskolában és a gimnáziumban is.(tanulmányi átlagok, tantárgyi átlagok, magatartás-szorgalom, bukások, kitűnők száma, továbbtanulási adatok stb.) A járvány utáni körülmények között sikerült visszaállítani a délutáni foglalkozások, szakkörök rendjét is.

Nemzetiségi iskolaként dicséretes, hogy a 17 érettségiző közül 14 tanuló választotta a horvát nyelv és irodalom tantárgyat emelt szinten. Talán ez is biztosítéka lehet, a sajnálatos asszimiláció megfékezésének.

A jegyzőkönyvben megjelenítésre kerültek a nevelők beszámolóiból vett eredmények, elmaradások, nehézségek. Az intézmény vezetője reflektált a problémákra.

A tanulói versenyeredmények jól tükrözik az intézmény sokrétűségét.

A tanulók beiskolázási adatai bizonyítják, hogy az intézmény biztonságosan tervezhet a jövőben is. Ez garancia arra, hogy a nagy összegeket felemésztő beruházások, új szárnyak megépítése indokolt volt az elmúlt időszakban.

A Beszámoló külön szól az intézmény munkáját segítő társszervekről, a pályázati munkáról és a sokrétű anyaországi és hazai kapcsolatrendszerről. Örvendetes, hogy az intézmény mögött erős és öntudatos Szülői Munkaközösség áll, amely mindenben segíti az iskolát.

A Beszámoló részletezi az intézmény által szervezett rendezvényeket, melyek célja a nevelő-oktató munkán kívüli tevékenység felvállalása. A hagyományőrzés, a horvát kultúra bemutatása, a magyarországi horvátok sokrétű tradícióinak, népzenéjének és táncainak ápolása is segíti a diákok és a kiskorú gyermekek identitástudatának erősítését.

Egyértelműen bebizonyosodott, és ezt az Oktatási és Nevelési Bizottság külön üdvözli, hogy az iskola vezetősége új alapokra helyezte az Országos Horvát Önkormányzat vezetőivel, az Oktatási és Nevelési Bizottsággal, a Metodika Horvát Pedagógiai és Módszertani Központtal való emberi, szakmai kapcsolattartást. A problémák, az esetleges belső konfliktusok nyílt és őszinte feltárása, közös orvoslása csak előre vihetik az intézmény szakmai munkáját, közös céljaink megvalósítását.

A nagy múltú intézmény hetven éves fennállásáról mindenképpen meg kell emlékezni. Meg kell emlékezni azokról a nevelőkről, óvónőkről, tanítókról, tanárokról, igazgatókról, akik a történelmi időszakok különböző viszonyai között példát mutattak emberi tartásból, szakmai tudásból, öntudatból.

A Beszámoló két nyelven készült. A tanévet értékelő értekezletről hiteles jegyzőkönyv és jelenléti ív készült.

Összegzésként megállapítható, hogy az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelően működik és összhangban van az óvoda és az általános iskola SZMSZ-ével, Házirendjével.

 

melléklet a 153/2022.(VIII.6.) Országos Horvát Önkormányzat Közgyűlési határozatához

Az Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtásának,
valamint a pedagógiai-szakmai munka eredményességének
2021/2022. tanévre vonatkozó összegző értékelése

Az Országos Horvát Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési- oktatási intézmények a pedagógiai programban megjelölt feladatokat a 2021/2022-es tanévben végrehajtották, különös hangsúlyt helyezve a nemzetiségi hagyomány továbbörökítését célzó programokra.

Mindhárom intézményben a pedagógiai-szakmai munka eredményesnek mondható.

Az időben elkészített tanév végi beszámolókban meghatározásra kerültek a fejlesztendő területek, valamint az intézmények szükségleteire vonatkozó kérések, javaslatok, ötletek, melyek a további eredményességet és hatékonyságot hivatottak növelni.

A beszámolókat a nevelőtestületek megtárgyalták, az értekezleteken elhangzott véleményekről, javaslatokról jegyzőkönyvek és jelenléti ívek készültek.

Az intézményvezetők a dokumentumokat időben megküldték a fenntartónak.

Örvendetes, hogy az intézmények, a demográfiai hullám ingadozása ellenére nem küszködnek gyermekhiánnyal, de azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy pedagógushiány bármikor megjelenhet itt is.

A tanév során rendeletben meghatározott ünnepek mellett az iskolák nemzetiségi jellegüknél fogva munkatervükben beépített hagyományápolást, nemzetiségi tartalmakat erősítő kulturális programokat, versenyeket is megvalósítottak.

Ezek között említésre méltó: Horvát nyelv és kultúra hete, Peresznyén a Magyarországi Horvátok Keresztény Múzeumának megtekintése, a Gradistyei régió horvát falvainak megismerése, Miloradićev dan, Dan Neovisnosti RH, Dan kravate, Dan ružičastih majica- Hrvatski vrtić i osnovna škola MMM, Hagyomőrző szüreti projekt, nemzetiségi táncház, Horvát nemzetiségi népviseletek divatbemutatója, bunyevác népcsoport kulturális hagyományainak bemutatása- MK Iskolaközpont, Horvát színjátszókör, Horvát Közoktatás Napja- Hercegszántói Horvát Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Kollégium.

Mindhárom intézmény elengedhetetlen feladata továbbra is a tanulók horvát nyelvű kommunikációs készségének a fejlesztése: folyamatos ismétléssel, bátorítással, elfogadó környezet megteremtésével, a kollégák tudatos és folyamatos mindennapos horvát nyelvhasználatával, horvát nyelvű tartalmak előtérbehelyezésével motiválva a gyerekeket, főként annak tudatában, hogy a gyerekeknek az iskolán kívül kevés lehetőségük nyílik a nyelv gyakorlására. Ezt igyekeznek pótolni a helyi programok, iskolai műsorok, az Országos Horvát Önkormányzat által szervezett horvát kulturális események, illetve a különböző horvát nyelvi tanulmányi versenyek, Croatiada rendezvények.

Az értékeléseket készítette:

Markovics Józsefé, OHÖ elnökhelyettese;
Vörös Zsanett, Metodika Horvát Pedagógiai és Módszertani Központ igazgatója;
Osztrogonácz József, OHÖ Oktatási és Nevelési Bizottságának elnöke

Kapcsolat

Országos Horvát Önkormányzat
1089 Budapest, Bíró Lajos utca 24.
telefon:
+36 1 610 6793
önkormányzat e-mail címe:
önkormányzat: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. / Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
önkormányzat elnöke: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. / Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;
hivatal e-mail címe:
hivatal: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát./ Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kiemelt partnereink

HRVATSKI GLASNIK

MHTI

 RADIO CROATICA

 HMI

SHM

ÁSK

 

A LAP TETEJÉRE